2021/2022
Az idei adventi kollégiumi műhelyhétvégén kézműves foglalkozásokat tartottunk. A fiatalok négy csoportban dolgoztak: a lányok ajtódíszt, ékszereket és díszeket készítettek, míg a fiúk egy hatalmas szarvast alkottak.
Novemberi műhelyhétvége a kollégiumban
A novemberi műhelyhétvégén olyan programot szerveztünk kollégistáinknak, mely az életkészségek közül a pénzzel való gazdálkodást segíti meg. Ebben a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói segítettek.
Délután pedig Újházy Júlia ápolónő osztotta meg velünk egészségügyi tapasztalatait, és hívta fel a figyelmünket az egészség megőrzéséhez szükséges tudnivalókra.
Kollégiumi beavató
Hagyományainknak megfelelően az októberi műhelynap alkalmával fogadtuk be a kollégium közösségébe újonnan érkezett társainkat. Ennek szerves része volt a délelőtti játék, mely a város elrejtettebb szépségeinek megismerését szolgálta, illetve az esti bátorságpróba.
Csapatösszerázó a kollégiumban
Az idei első kollégiumi műhelyhétvégén csapatösszerázó játékokat játszottunk a ligetben. Volt névtanulás, bizalomjáték, koncentrációs csapatverseny, kollégiumtörténeti nyomozás cluedo játékkal, s számháború.
Siker a SZTE GTK Prezilimpiáján
Diákvállalkozások karácsonyi vására és verseny Budapesten, a Duna Plazaban
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 10. oldal
- Következő oldal