Személyes törődés, odafigyelés
Tehetséggondozás - Felzárkóztatás - Készségfejlesztés
- Arra törekszünk, hogy iskolánkban a diákok személyisége egyre harmonikusabb és teljesebb legyen, ezért az értelmi képzés mellett hangsúlyt helyezünk mindarra, ami őket „egész-ségessé” teszi: Így fontosnak tartjuk a lelki, érzelmi, akarati és esztétikai nevelést, valamint a manuális készségek és a mozgáskultúra fejlesztését is. Alapelképzelésünk a teljes személyiség fejlesztése, ezért a művészeti oktatás iskolánkban intézményi keretek között zajlik.
- Célunk a helyes önismeretre való nevelés, azaz az értelmi, érzelmi, akarati fejlődés egészséges aránya, a sikerek és kudarcok feldolgozásának segítése, valamint a kezdeményezőkészség, önállóság, a személyiség maximális tiszteletének kialakítása és az egészséges versenyszellem megteremtése.
- A tehetséggondozásra nagy figyelmet fordítunk. Szakköröket működtetünk, és igény szerint újakat indítunk. Iskolánk diákjai szerepelnek a szaktárgyi és műveltségterületi versenyeken, vetélkedőkön, városi, megyei, sőt országos szinten is. A sportversenyeken való rendszeres részvétel összekapcsolódik az egészséges életmódra nevelés programjával.
- Hangsúlyos a nyelvoktatás, az általános iskola 4. osztályától tanulnak idegen nyelvet.
Szociális érzékenység
A család után az iskola a legfőbb helye a szocializációnak
Interetnikus projekt - Szeretetszolgálat - Környezettudatos nevelés
- Célunk, hogy iskolánkból olyan diákok kerüljenek ki, akik a társadalom problémáira nyitottak, azokra aktívan reflektálni képesek.
- Külön figyelmet szentelünk a társadalmi nevelésnek, hisz a család után az iskola a legfőbb helye a szocializációnak. Tanítványainkból szolidáris, toleráns személyiségeket szeretnénk nevelni.
Keresztény-Katolikus
Hit - Vallás - Egyház
Alapelvünk a keresztény értékrend és hiteles életvitel kialakítása.
- Keresztény felnőttekké szeretnénk nevelni diákjainkat, együttműködve a családokkal. Ezt szolgálják a közös együttlétek: havonkénti közös mise, a családokkal közös iskolai és osztályprogramok; a hitoktatás, lelki napok, táborok és mindenekelőtt az osztályfőnök személyes törődése.
- Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink azokat az eseményeket is figyelemmel kísérjék, amelyek az Egyházon belül játszódnak le, valamint hogy iskolánk fiataljai az Egyház és a civil társadalom aktív tagjai legyenek.
- Természetesen nyitottak vagyunk más felekezetbeli diákok iránt is, szeretettel várjuk őket is iskolánkba.
Közéletre nevelés
Felelős, együttműködő, a társadalom és a kor problémáira választ, megoldást kereső magyar polgár
- Hisszük, hogy az embert a közéletre is nevelni kell. A nevelés során a közéleti értékek megismertetése, megértetése és szabad elfogadtatása ezért elengedhetetlen. A közért való felelősség kötelez a közügyek iránti érdeklődésre, mások álláspontjának megismerésére és mérlegelésére. Lehetőleg fiatal korban rá kell jönnie az embernek arra, hogy nem természetellenes, ha mások véleménye különbözik az övétől. Ez a véleménykülönbség hasznot hozó lehet mind a köz, mind az egyén szempontjából.
- Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy diákjaink az iskolapadból kikerülve társadalmi kérdések iránt érzékeny, nyitott polgárai legyenek Magyarországnak és Európának, és a közéletben lehetőségeikhez mérten aktív és felelős szerepet vállaljanak.
- Kiemelten fontosnak tartjuk az együttműködési képesség, az empátia készség fejlesztését, a közösségépítést; a munka, az erőfeszítés és az általa létrehozott szellemi és anyagi javak megbecsülését, valamint a teljes ember számára nélkülözhetetlen kezdeményezőkészség, önállóság, a személyiség maximális tisztelete, egészséges versenyszellem kialakítását.
- Sokoldalú közösségi és képzési programot kezdeményezünk, amely lehetővé teszi, hogy a diákok olyan hasznos társadalmi ismeretek birtokába jussanak, amelyek alkalmassá teszik őket a társadalomban való eligazodásra és aktív részvételre.
- A környezetvédelem fontosságát, a környezettudatos gondolkodást mindennapjaink során is hangsúlyozzuk (szelektív hulladékgyűjtés, osztályprogramok).