Boldogasszony Iskolanővérek
A Boldogasszony Iskolanővérek (korábbi nevükön, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek) 1873 óta vannak jelen Szegeden. Ez volt az első alkalom, amikor szerepet vállaltak a város és a régió gyermekeinek (akkor elsősorban lányainak) nevelésében.
Iskolájuk az évtizedek során folyamatosan növekedett, a trianoni döntés következményeként pedig 1923-tól itt működött magyarországi központjuk is.
1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásának és tulajdonuk államosításának eredményeként a szegedi intézetből a nővéreket kitelepítették, csak két helyen működhettek tovább az országban (ott is csak erősen korlátozott létszámmal): Budapesten és Debrecenben.
A rendszerváltást követően, az egyházi ingatlanok visszaadásával vált lehetővé a nővérek visszatérése Szegedre. Három bátor nővér, Krisztina, Margaréta és Vera voltak azok, akik Szegedre jöttek, hogy újraszervezzék a nagy múltú iskolát.
Számos megpróbáltatást, nehézséget leküzdve 1992 szeptemberében indították újra az iskolát, aminek a "Karolina" nevet adták.
A nővérek azóta is folyamatosan jelen vannak az intézet életében: tanítanak, szerveznek, igazgatnak.
A Boldogasszony Iskolanővérekről, és az általuk képviselt "küldetéses ember pedagógiájáról" itt olvashatnak többet.
A szegedi iskola történetét feldolgozó két részes filmből megismerhetik az újraindulás szereplőit, részleteit és derűs pillanatait:
1. rész: https://youtu.be/wu7qLKs50CY
2. rész: https://youtu.be/jSZ7bdqs8Go