Majális 2022.

2022. május 21.-én végre személyesen is találkozhattunk a Majálison, s bár kicsit módosított keretek között, de napfényes időben tudtuk megrendezni az idei eseményt. A még-még felbukkanó vírusra való tekintettel az 1-8. évfolyam számára mintegy 127 elfoglaltságot szerveztek a résztvevők fenntarthatóság, teremtésvédelem, retro játékok és kézműves technikák témában – de nem maradt ki az ügyességi játékok, fejtörők kavalkádja, az élő szabadulószoba és a rengeteg tevekénység, amit felsorolni is nehéz lenne.

A színpadon Renáta nővér ismertette a Teremtésvédelmi pályázat eredményeit, majd ovisaink nyitó tánca következett. Szentgyörgyváry Laura Lara mesék: hétmérföldes csizma produkciója mellett könnyűzenei dalokkal is kedveskedett a nézőknek, illetve Gellér Alízzal immár élőben énekelték el azt a duót, amit a pandémia miatt eddig csak virtuálisan tettek meg. Minden órában néptánc flashmobot adtak elő diákjaink a forgatagban, akiket Tímár Attila készített fel.

A testnevelőknek hála több pályán párhuzamosan mentek a sport programok és akadálypályás események. A gyülekező udvaron a Kezes-lábas játszóház kápráztatta el a látogatókat rendkívül ötletes, igényes, kerékpárokból kialakított kipróbálható eszközeikkel. Volt színi előadás Kulik Szilvia vezetésével, és hangszerbemutató a Művészeti Iskola jóvoltából, valamint Bújj a bőrömbe – „érzékenyítő akadálypálya” Rácz-Posztós Helga és munkatársai szervezésében. A felnőtteknek előadás is szerveződött Bodnár Ágnes segítségével „Fenntarthatóság gyermekeinkkel való kapcsolatunkban” címmel.

Fábry Géza és a Mentés Másként zenekar ismét táncházi hangulatot varázsolt a színpad elé, és ugyancsak sikert aratott a Folks Roses zenekar is ír népzene stílusú koncertjükkel. Az ovi aula átalakult kiállító térré, ahol az Erasmus beszámolók valósultak meg, és az aktuális pályázatok kézzelfogható eredményeiről lehetett tájékozódni.

A hagyományos véradás is megszervezésre került – s az eseményt a versenyek eredményei, a tortadíjak átadása zárta. Bár rövidebben, de igen tartalmasra és mozgalmasra sikerült szervezni ezt a szombati délelőttöt – reméljük a következő időkben újra a napfényes május az udvaron köszönt közösségünkre.

Fényképeket az eseményről itt találunk:

Somorjai Karola: https://photos.app.goo.gl/djVikdd4Z2tnJMqaA

Boros Emese: https://photos.app.goo.gl/o89SSS45YrckiYBz6

Bradács Andrea: Majális_képek_Bradács (csak iskolai Microsoft fiókkal)