Idén is teli busszal indultak az ötödikeseink meglesni a fenséges őszi madárvendégeinket, a szürke darvakat. Izgatottak voltunk, hiszen a Hortobágyon idén rekordnagyságú darucsapat időzik/időzött: közel 200.000 példány! Az Alföldön még itt a szegedi (sándorfalvi) Fehér-tónál pihennek meg nagy létszámban. Szinte 2. állomásként használja e tórendszert a vonuló kelet-európai állomány. A szürke darvak kb. 100 -200 km-t szoktak egyhuzamban repülni: a Hortobágy - Szeged távolság ideális számukra.
Az idei darules ezúttal kevésbé örvendeztetett meg bennünket. Az igazán látványos behúzás: a darvak százas, ezres csapatai elmaradtak. Túravezetőnk, Ábrahám Krisztián elmondta, hogy az előző hétvégén jóval több daru tartózkodott itt (10.000), de a sok eső a nagy részüket dél felé hajtotta. S nagyon úgy tűnik, hogy a gyengék, a rossz kondiban lévők maradtak kb. 2000-en szerdára (nov.15.), mikor mi mentünk darulesre. A tavalyi 20.000 - max. 40.000-hez képest ez nagyon kevés volt.
Sőt, még egy furcsa viselkedésre is felhívta a figyelmünket, amit ő 25 év alatt nem tapasztalt: idén a darvak zöme nem repül messzire nappal a tórendszertől, csak a szomszédos legelőn táplálkoznak. Aztán szürkületben csak ezt a rövid kis 100-200 métert kell megtenniük. Azt feltételezik a szakemberek, hogy madárinfluenza gyengíti, betegíti le ebben az évben a darvainkat ennyire. A tókerülő sétánk során mi is rátaláltunk egy legyengült vagy sérült madárra egy csipkebokor tövében. Siklós Máté vette észre a kétségbeesett krúgató daruhangot követve (fotó mellékelve). Nem nyúltunk hozzá, túravezetőnk, Krisztián azonnal hívta a nemzeti parkos kollégákat, hiszen védett madár lévén mindent dokumentálni kell. (Valószínűleg elpusztul, ha már a betegség benne van, vagy kóbor kutyák eszik meg, hiszen nem tudott szárnyra kapni. Egy „adat” lesz csupán… de dokumentálni kell!)
A behúzás tehát nem volt látványos, mert nem repültek ki nappal messzire, a Szatymaz és Szeged környéki szántókra sem tömegesen táplálkozni a darvak. Az egészségesebb állomány pedig csak 5-10 példányt számláló csapatokban érkezett vissza pihenni a leeresztett középső tóra. Az igazán nagy csapatokból (kb. 100-150-es) hármat láttunk csupán, azt is már naplemente után, mikor a buszhoz sétáltunk.
Két gratis látványosságban mégis gyönyörködhettünk: a lenyugvó nap pompájában, az „aranyhídban” és azon az estén különösen fénylő Jupiterben. Túravezetőnk, Krisztián a legelőn, ahonnan fényszennyezés mentesen tisztán lehetett látni, felállította a gyerekeknek a nagy nagyítású távcsövét, s indulhatott a bolygóles, sőt a Jupiter holdjainak felfedezése is!
A buszban este pontot tettünk a daruismereti kvízjátékra is, mert odafelé, még döntetlen állásban ez nem sikerült. A döntő kérdés: hány km-t tett meg a vonuló és gyűrűzött szürke darvak világrekordere. A közelebb tippelő „jobboldal” nyerte a csipkebogyós gumicukrokat.
A képeket Ungor Noémi tanárnőnek és az 5.-es Czagány Flórának, Papp Emesének, valamint a Frány ikreknek, Barnusnak és Ferusnak köszönhetjük!
Bányai Judit és Ungor Noémi, kísérő/szervező tanárnők
Egy rövid beszámoló Frányó Ferenc (Ferus) (5.A) tollából is:
Délután kettő óra körül elindultunk a sándorfalvi Szalakóta Látogató Központ kilátójához.
A buszon vetélkedő volt a jobb és a baloldalon ülők között. Jó sok érdekességet tudtunk meg: például, hogy egy darutoll akár egy mázsa búzát is érhetett.
Nem volt hiány a darvakból, bár többen is jöhettek volna. Szürkemarha „lepényből” se volt kevés. Láttunk egy beteg darut is egészen közelről. Egyúttal megnéztük teleszkóppal a Jupitert. Aki szerencsés volt, akár négy holdját is láthatta.
Mikor már nagyon sötét volt, és kerülgettük a pocsolyákat, nem tudtuk, hányan léptünk „lepénybe”. Ennek ellenére, szerintem nagyon jó élmény volt!
