2020. szeptemberi műhelyhétvége

Az idei beavató sokkal hamarabb volt a megszokottnál. Emlékszem, hogy mennyire izgultunk. Én szervezőként vettem részt, de annyira jól sikerült szerintem, hogy a beavatottak helyzetét is tisztán átéreztem.

Egy nagyon merész helyszínt, az iskolánk alagsorait használtuk, ami régen óvóhelyként működött. Azért volt nagyon merész, mert kevés időnk volt, így a legelső gondolatokat, terveket valósítottuk meg, és nem pedig a háromszor, négyszer, többször átgondolt és megfontolt terveket. Nagyon élethűre sikeredtek az arcfestékek és jelmezek is.

Maga az alaptörténet egy elhagyatott kórházról szólt, ahol régen emberekkel kísérleteztek egy nagyon fertőző és mutálódó vírus ellen. Mivel a vírus felülkerekedett, az ott tartózkodó kísérletalanyok/betegek ott maradtak. A feladat nehéz volt: meg kellett szerezni az ellenanyagot. Egy miniatűr zseblámpával indulhattak neki a veszélyes útnak, aminek köszönhetően a sötét folyosókon “szenvedő”, elmutálódott embereket pillanthattak meg, a különböző trükkös kis beugrókban… Visszagondolva is kiráz a hideg…

Az egyik kedvenc élményem az év eleji beavató hétvége. A szervezők csapata annyira együttműködik ilyenkor, hogy folyamatos a kommunikáció és a kooperáció. Felemelő érzés benne lenni egy ilyen körben. A beavatottakhoz, az új kollégistákhoz, is itt kerülhetünk igazán közel. A legeslegjobb rész viszont a legvégén van. Az évek óta tartó hagyomány, ami nem más, mint a mignon-evés! Egy puncsos és egy csokis mindenkinek!! Az egész társaság idén is felvonult az ebédlőbe és ott közösen fogyasztottuk el. A sok munka, a sok szervezés és persze a sikeres küldetés eredménye itt teljesedik ki. Itt mindenki tudja, hogy megcsináltuk - megcsinálták! Ettől válik teljesen kollégistává az ember!

Egy beavatott élménye:

Számomra egy pozitív élmény marad a beavató. Kreatív volt, mind a délelőtti városi rész, mind az esti program. Igaz, nem úgy sült el a városban lévő feladat a mi párosunknak ahogy kellett volna, de így is izgalmas volt.

Az esti programot is nagyon élveztem. Szerintem jól meg volt tervezve az egész nap, és nagyon élvezetes volt.

Beavatós képek itt: https://photos.app.goo.gl/GagG5sg5ggUi2aks5

2021. május 25.