Kiemelkedő eredmények a Bolyai Matematika Csapatversenyen

2022. október 14-én rendezték meg a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóját. Iskolánk csapatai kiemelkedő eredményeket értek el a megyei fordulóban.

3. osztály
Az "A" csapat 59-ből 4. helyen végzett.

 

4. osztály
A 65 induló csapatból a Bolyaizsenik csapata 5. helyen, míg a Bűvös négyzet csapat 6. helyen végzett.

 

6. osztály
A Humán tagozat nevű csapat 4. helyezést ért el.

 

7. osztály - gimnáziumi kategória
A Túlokosok csapata 2. helyezést ért, ezzel az országos döntőbe jutottak.

 

8. osztály - gimnáziumi kategória
A Fókakecskék csapata 2. helyezést ért el, ezzel az országos döntőbe jutottak. 
A 8. osztályos csapatnál külön szeretnénk kiemelni, hogy az első hat díjazott csapatból öt csapat egy szegedi nagymúltú gimnázium matematika tagozatos diákjaiból került ki, és ebben az élmezőnyben ért el a karolinás csapat 2. helyezést.

Az eredmények megtekinthetőek a verseny honlapján IDE kattintva. (Bal oldali menü: Körzeti forduló 2022. / Eredmények, majd megye és évfolyam kiválasztása)

Minden versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak gratulálunk! A döntőbe jutott csapatoknak pedig sikeres és eredményes felkészülést kívánunk!