Az Erasmus+ program nyáron is számtalan lehetőséget tartogat a programban résztvevők számára.
A tanév szorgalmi időszakának lezárásával párhuzamosan már tervezzük a következő tanévet, előkészítjük a nyári teendők anyagait, s lelkesen készülünk az Erasmus+ mobilitásokra is.
Zsiros Szilvia tanárnő ezen a nyáron Reykjavikban járt, ahol a "Body-Mind-Nature Connection and Well-Being for a Fully Awareness Healthy Lifestyle" kurzuson az egészséges életmód volt a középpontban. Ez egy praktikus, dinamikus, szórakoztató és nem szokványos kurzus, amely a test-elme-természet (BMN) összekapcsolására törekszik különböző megközelítésekből. Örömmel hallunk majd mindezekről osztálytermen belül és kívül egyaránt, addigis ITT osztozhatunk az élményekben.
Kozma Júlia tanárnő élménybeszámolóját ITT követhettük nyomon.
„Vasárnap érkeztem meg Lindau csodálatos városába egy hosszú, 11 órás út után. Ahogy leszálltam a vonatról, azonnal elvarázsolt a látvány, és minden fáradtságom elszállt. A felfrissítő séta során meggyőződtem róla, hogy remek helyet választottam a feltöltődéshez és tanuláshoz.”
Traczal-Márta Edit tanárnő is szerencsésen megérkezett Erasmus képzésének helyszínére Pulába. Kurzusát ITT követhettük. A tanárnő részletes beszámolójának köszönhetően minden napra jutott meglepetés a követőknek.
S hogy miért is szeretjük ezeket a nyári kihívásokat? Egy sikeres Erasmus+ felnőtt tanulási projekt a résztvevők számára:
- innovatív ötletek megvalósítását és adaptálását teszi lehetővé
- értékes szakmai kapcsolatokra lehet szert tenni
- egy másik ország munkakultúrájának megismerését kínálja
- újabb, korszerűbb módszerek megismerésének lehetőségét nyújtja
- a kiemelkedő szakmai ismeretek megoszthatók másokkal is
- külföldön szerzett tapasztalatokkal gazdagíthatja a résztvevők ismereteit
S talán a legfontosabb, hogy a résztvevők inspirálódnak, tapasztalataikat megoszthatják kollégáikkal, tanítványaikkal.
Ne feledjük, hogy ERASMUS DAYS 2024 – 2024. október 14-19.
Még több, részletesebb, képes beszámolóval jelentkezünk majd ezeken a napokon!
A mobilitások megvalósulásáért köszönet Mezeyné Szatmári Tímea főigazgatónak, Molnár Katalin és Budai Zsuzsanna koordinátoroknak.
#ErasmusDays
#Erasmus