Novemberi műhelyhétvége a kollégiumban

Délelőtt Dr.Kovács Péter Phd és társai jöttek el a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara által szervezett középiskolás pénzügyi tudatosság fejlesztő programját megvalósítva, amely az Okosan a Pénzzel program keretében a Pénzügyminisztérium támogatásával valósult meg. Kollégistáink számolhattak családi költségvetést, szavaztak különböző értékekre izgalmas gazdasági fogalmakhoz kapcsolódóan, és új fogalmakat is tanulhattak meg nem csak a pénzügy, hanem a kiberbiztonság területéről is.

Délután Újházi Júlia volt kollégistánk tartott szintén érdekfeszítő előadást és élménybeszámolót jelenlegi egészségügyi tapasztalatairól, mivel Szegeden egészségügyi ellátó intézményben dolgozik. Diákjaink igen sok érdekes információval gazdagodtak az előadás során. 

 

A többi kép innen érhető el: https://photos.app.goo.gl/iHr8UDGZ8YhmAHHD7

2021. november 22.