2026. október 9-én rendeztük meg a Karolina sport- és családi délutánját immár második alkalommal, amely iránt nagy érdeklődés mutatkozott: közel 400 résztvevő töltötte együtt a délutánt az iskola különböző helyszínein.
A program célja az volt, hogy diákjaink, szüleik és pedagógusaink közösen kapcsolódjanak ki, mozogjanak, és megtapasztalják a sport közösségformáló erejét. A résztvevők számos sportágat próbálhattak ki, illetve mérhették össze tudásukat barátságos mérkőzéseken.
A nagytornateremben röplabda, vívás és karate várta az érdeklődőket, míg a Szent György teremben kézilabda, tollaslabda és kendó foglalkozások zajlottak. A táncteremben egész délután pingpongasztalok álltak rendelkezésre. Az udvaron kosárlabda-, labdarúgó- és sakkprogramok mellett játékos tájfutásra is lehetőség nyílt. Különösen népszerű volt a „Társas sarok”, valamint a Lutra és focis kártyacsere. Herpai József sakkoktató külön sakkpartikat szervezett diákoknak, szülőknek.
Bemutatkozott a Bicibusz program is.
A délutánt táncház zárta a Szent György teremben.
A rendezvény jó hangulatban telt, a sportolás öröme mellett a találkozások, beszélgetések és az együtt eltöltött idő jelentette az esemény legnagyobb értékét. Öröm volt látni, hogy ennyien kapcsolódtak be a programokba, és együtt építették a Karolina közösségét.
Köszönjük minden résztvevőnek, segítőnek és szervezőnek, hogy hozzájárult a délután sikeréhez!
Reméljük, hogy jövőre ismét hasonlóan nagy érdeklődés mellett találkozhatunk sportos családi rendezvényünkön.