Erasmus+

Erasmus+ a Karolinában

Nemzetközi kapcsolatok kialakítására való igényünk arra vezethető vissza, hogy fenntartónk, a Boldogasszony Iskolanővérek a világ minden táján működtetnek iskolákat, vagy segítő közösségeket. A 90-es években két nagyobb léptékű tanulmányutat is szerveztek németországi és angliai katolikus óvodákba és iskolákba. Ezen látogatások hozadéka még ma is napi rutinként működik (reggeli körök minden első óra előtt, projektek) A második nagy lépés Európába a Comenius program volt 2004 és 2014 között. 2016-tól a hetedik évfolyam tanulói minden év végén részt vesznek egy határon túli látogatáson a “Határtalanul” program keretében. A partnerekkel való pályázatok segítségével kárpátaljai és vajdasági intézményekhez sikerült csereprogramot kialakítani.

A fordulópontot azonban az Erasmus+ program hozta el életünkben. 2015 és 2020 között öt támogatott pályázatunk volt. Évről évre többen csatlakoztak a mobilitásokban résztvevők motivált táborához. Az intézmény dolgozói közül 40 fő nyert összesen 79 mobilitási lehetőséget. Folyamatosan beépítettük a megszerzett tudást és tapasztalatot a mindennapi oktató-nevelő munkánkba. A mobilitások során kapcsolatokat építettünk Európa területén működő iskolák pedagógusaival és bekapcsolódtunk egy KA2-es Partnerségi projektbe.

Korábban ...

Lezárt beszámolói időszakok

A korábbi évek anyagai és ERASMUS beszámolói: 
2016
2017
2018
2019
2020

2021-1-HU01-KA120-SCH-000047685 - https://karolinaiskola.edu.hu/category.php?id=6

2022-1-HU01-KA121-SCH-000066630 - https://karolinaiskola.edu.hu/category.php?id=7

2023-1-HU01-KA121-SCH-000142989 - https://karolinaiskola.edu.hu/category.php?id=8

2024-1-HU01-KA121-SCH-000227145 - https://karolinaiskola.edu.hu/category.php?id=9

2025-1-HU01-KA121-SCH-000337730 - https://karolinaiskola.edu.hu/category.php?id=24

Eramus+ a virtuálisKAROLINA oldalán