2020. októberi műhelyhétvége, amely végül november elején valósult meg

A pandémia árnyékában került megrendezésre a Junior Achievement Magyarország (www.ejam.hu) és Bayer Sarolta segítségével és közreműködésével ez a hétvége, melynek témája a diákvállalkozás volt.

Saci lelkesen és érdekesen mutatta be a diákvállalkozások működését, és létjogosultságát, valamint a JAM mentor- és képzési lehetőségeit. A frontális előadás nagyon hamar átfordult tevékenykedésbe, hiszen a feladat az volt, hogy pár fős csoportokba rendeződve egy-egy vállalkozás-ötletet dolgozzanak ki a fiatalok, majd adják elő, és győzzék meg a közönséget arról, hogy érdemes támogatni képzeletbeli vállalkozásukat. A végén természetesen nem maradhatott el a kis jutalom csoki, és Jam-es apróságok – aminek a fiatalok nagyon örültek.

A JAM nem ismeretlen partner kollégiumunk életében, mert kollégisták viszik a Fungo Nero Diákvállalkozást is, ami újrahasznosított anyagból készített termékek állít elő, és egyben a tagok tanulják az olyan kézműves kreatív mesterséget, mint a varrás, tervezés, drótékszerezés.

A műhelyhétvége nem múlt el nyom nélkül, két csapat is indult a JAM által szervezett Innovációs napon, az egyik alkalommal a Fungo Nero vállalkozás 5. helyezett lett, a másik alkalommal egy rögtönzött csapat a Depiből Hepibe 3. helyezett lett üzleti tervükkel, és ötleteikkel.

A Fungo Nero Diákvállakozás élő honlapját megtaláljuk a https://www.virtualiskarolina.hu/fungonero/ honlapon.
Kép linkek itt: https://photos.app.goo.gl/m35MhTVqMybYiJ6G9

2021. május 25.