Szalagtűző beszámoló

2019. december 9-én a már hagyományosnak mondható szalagtűző műsor keretében a 11. évfolyam köszöntötte a 12. évfolyamot.

Ez az ünnepélyes nap szentmisével kezdődött, melyet Forgó Miklós atya celebrált. A szentmise keretében megszentelte a végzősök szalagjait, melyeket a tizenegyedikes diákok feltűztek a végzősöknek.
A szentmise után következett a szalagtűző műsor, amely idén a Holt költők társasága c. film alapján készült. A rendező, szervező 11. osztályosok nagyon kemény munkát végeztek az elmúlt hónapokban. Az előkészítő munkát már nyáron elkezdték a forgatókönyv írásával és a szerepek kiosztásával. Alig kezdődött el a tanév, már az első olvasópróbák következtek, majd
a színpadi próbák.

A szalagtűző műsor minden évben igen nagy feladat, így volt ez most is.
Azonban a befektetett energia megérte, mindenki közös munkájának köszönhetően nagy
sikert aratott a darab.
A darabot „írták”, rendezték és színpadra vitték: Nagy Borbála, Cserháti Veronika, Komáromi Lilla.
A diákok munkáját Gellén-Kunos Margit tanárnő és Bencsik Róbert tanár úr segítette.

Szereposztás:
John Keating, tanár – Komáromi Miklós
Niel Perry, színész  – Szűcs Gergely
Todd Anderson, félénk  – Medgyesi Csanád
Knox Overstreet, romantikus – Rusz Regő
Charlie Dalton, Nuwanda ; – Papp Dániel
Richard Cameron, áruló  – Kosóczky Áron
Steven Meeks – Kalmár Péter
Pitts – Borsos József
Tömeg1 – Kalocsai Nóra
Tömeg2 – Perényi Hajnalka
Chris, Knox szerelme – Sebők Boglárka
Mr. Perry, Niel apja – Reisz Gábor
Gale Nolen, rektor – Tóth Jakab
Chet Danburry – Vajda Marcell
Részegek – Dudás Szabolcs, Ótott József
Lányok – Peredi Édua, Váraljai Bori, Bernát Sára
Az eseményen készült fotókat Somorjai Karola készítette:
https://photos.app.goo.gl/XZ7CJSsv9Fv8L5Nq8
https://photos.app.goo.gl/kNZiw6zouocAsAgR8