Családi és nagyszülő-unoka tábor

Kedves Családok! Idén is sokat gondolkodtunk azon, hogy a hagyományos, szeretett, önkéntességen és nagyszülőket is hívó családi együttléten alapuló táborunkat meghirdessük-e. Azzal a reménnyel indítjuk útra a jelentkezést, hogy július elején a vírushelyzet megengedi az együttlétet. (Ebben az évben külön szervezzük az ifjúsági tábort, amelynek a felhívása már megjelent.)

A családi tábor helyszíne a Balaton-parttól 50 méterre lévő, kizárólagos használatunkban lévő épület, amelyre a fenti néven (Part Hotel Balatonlelle) tudnak rákeresni.

Az iskolanővéri értékek közül a figyelmünk központjában van a FELELŐS/TUDATOS/EGYÜTTMŰKÖDŐ/ALKOTÓ érték, amelynek szellemében a táborban „ökotudatosságra” törekszünk minden tevékenységünkben.

Idei tábor fókuszai:

1. Fenntartható fejlődés
2. Az önkéntesség
3. Balaton (vízen, földön, levegőből) minden mennyiségben és módon
4. Neveléssel kapcsolatos kiscsoportos foglalkozások felnőtteknek

A hagyományokhoz híven most is önkéntes alapon várjuk a szülők felajánlásait a napi programmal kapcsolatban. Az összesítést június elején megküldjük, a napi beosztást pedig a hagyományokhoz híven első este beszéljük meg. (Ha a vírushelyzet megengedi, akkor találkozunk is!)

Jelentkezési határidő: 2021. április 30.

Részletek és jelentkezés a mellékletben leírtak szerint.

A találkozásig üdvözlettel a szervezők nevében: Kinga nővér és Szegedi Ágnes