A Karolina Gimnázium végzős évfolyama 2025. november 7-én lehetőséget kapott arra, hogy a Holtzer Horváth-Lindberg Alapítvány jóvoltából a tananyagnál mélyebben ismerkedhessen meg a holokauszt szegedi tragédiájával.
Nagyné Frauhammer Krisztina, a Holtzer Alapítvány kuratóriumának elnöke az egykori gettó területén, Lőw Immánuel, a tudós szegedi főrabbi házától indulva tette élővé az emléktábla, a botlatókövek, a zsinagóga, az utcák szomorú tanúságát a vészkorszakról, a szegedi és környékbeli zsidó közösségek történetéről.
A séta után a Szegedi Zsidó Hitközség székházának gyönyörű díszterében folytattuk az emlékezést. A tárgyak, fényképek, a térkép és az áldozatok sorsáról szóló mély beszámolók mindannyiunkat megérintettek. Lehetőséget kaptunk arra is, hogy találkozzunk Buk Istvánnal, a Szegedi Zsidó Hitközség elnökével. Szülei történetébe engedett be bennünket, akik különböző területeken élték túl a szörnyűségeket, a semmiből kezdtek újra, és életük végéig hordozták emlékeit.
A diákok számára a személyesség, a megérintődés, az áldozatok tragikus sorsa jelentette a legfontosabb élményt. Az előadók csendes átélése pedig élővé tették Viktor E. Frankl hívását: „Mégis mondj igent az életre!”
Szervező tanár: Kiss Ágostonné