Karolina Gála

#jótékonyság
#jó hangulat
#öröm

„Számomra az est egy kellemes emlék és új tapasztalatok sora marad. Sok rejtett tehetség mutathatta meg tudását, így ennek látványa örömmel töltött el.”

„Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a jó ügy érdekében hányan jönnek el és töltik el a péntek estéjüket.”

„Boldog voltam, hogy a képviselők közül is sokan eljöttek és segítettek, hogy az est a lehető leggördülékenyebben lefolyjon.”      

 

Március 17-én pénteken a Karolina Diákönkormányzata szervezésében került megrendezésre egy jótékonysági gálaest, melynek teljes bevételét a Reménysugár Alapítványnak ajánlottuk fel. Régóta tervben volt a tehetségkutató visszavezetése az iskolánkba és most végre alkalmunk is volt rá. Az este 18.00-kor kezdődött a csarnokban egy csodálatos hegedűszóval, amelyet Demeter Dórától hallhattunk.

Ezután sok színes és színvonalas előadás következett, többek között ének, tánc, zongorajáték, gitár, zsonglőrködés. Diákjaink és tanáraink új oldalát is megismerhettük. A 13 műsorszám után a zsűri is választott győztest és a közönség is szavazott a kedvencre hangszer és sokszínű művészetek kategóriákban.

A gálaest során egy sütiversenyt is rendeztünk, amelynek győztese Alíz néni lett. A felajánlott süteményeket pedig a szünetben meg lehetett kóstolni. Továbbá egy izgalmas tombola következett értékes ajándékokkal, a felajánlásokat ezúton is köszönjük. Az est végén kihirdetésre kerültek a győztesek és a 9.B osztály különleges produkcióját újra előadta.

A gálaest bevétele 66.400 forint. Nagyon köszönjük a fellépőknek a színvonalas előadásokat, a közönségnek pedig a megtisztelő figyelmét és hozzájárulását.

 

Díjazottak:

A zsűri tetszését a következő fellépők nyerték el: Hangszer kategóriában nyert Takács Lili és Horváth Tamás tanár úr.

Sokszínű művészet kategóriában Dabis Leventét és a 9. évfolyamból Bacsa Dorkát, Kósa Rékát, Csernus Jánost és Magos-Dóra Villőt díjazták.


Közönségdíjat nyertek:

A közönséget is elvarázsolta Takács Lili és a Bacsa Dorka, Kósa Réka, Csernus János, és Magos-Dóra Villő csapata.


További kép és videós anyagokért kérem a kadisz@karolinaiskola.hu email címre írjanak és küldjük a linket! Ezúton is köszönjük a klassz anyagokat Somorjai Karolának és a Bálint családnak!

 

Írta: Katona Melinda, Polyák Panni és Kozma Júlia