Jótékonysági Gálaest

Tisztelt Szülők! Kedves Mindenki!
A Kadisz szervezésében március 17-én, pénteken, 18 órától egy gálaest kerül megrendezésre a Szent György csarnokban. Az est célja, hogy a szülők, a diákok és a tanárok együtt biztosítsák a remek hangulatot.
Ha úgy érzik, hogy gyermeke vagy Ön tehetséges valamiben, és ezt szívesen meg is osztaná másokkal, akkor jelentkezzenek fellépőnek hangszer, szavalás, tánc, bűvészet vagy egyéb kategóriákban. Az eseményre való belépés 500Ft/fő, a jegyeket a helyszínen lehet kezdés előtt megváltani. A befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel a Reménysugár alapítványnak, akik leukémiás gyerekek kezelését támogatják. A tombola bevétele szintén a karitatív összeget gyarapítja.

Az est hangulatának és fényének emelésére kérjük, hogy elegáns öltözetben jelenjenek meg. Ha fellépni nem is feltétlenül szeretnének, de jól tud sütni, akkor pedig nevezzenek a sütiversenyre. A nevezett sütik a büfében lesznek megkóstolhatók, a közönség szavazatai alapján legjobbnak talált nyalánkság készítője pedig nyereményben részesül.

Jelentkezni 2023. március 13. hétfőig lehet az elődaók nevével, produkció kategóriájával (tánc, hangszer, ének stb.) és az előadás hosszával a kadisz@karolinaiskola.hu email címen. Katona Melinda 11.B osztályos KADISZ elnöknél, illetve az alábbi űrlapon. Kérjük a megfelelő helyen jelezzék, hogy ajánlanak-e fel süteményt vagy tombola nyereményt és abban az esetben is, ha az estén csak, mint néző lesznek jelen.

Számítunk Önökre! Számítunk Rátok!
KADISZ