Tehetségprogramok

Tehetséggondozás

A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésünk ötödik, hatodik évfolyamán sokféle ismerettel segítjük a tehetség felismerését, hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyama a tehetség azonosító, a tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik évfolyama a tehetség kibontakoztató szakasz.

A tehetség felismerése és gondozása összetett tevékenység: a diák, szülők, osztályfőnök és szaktanárok együttműködése elengedhetetlen az eredményes fejlesztéshez. Különféle módszerek alkalmazásával, pl. tanári jellemzés, tesztek, kérdőívek, a segítő pedagógus véleménye, szülők, tanulótársak jellemzései alapján térképezzük fel az egyéni tehetségterületeket, és fejlesztjük a képességeket.
A kiemelkedő tehetségek munkáját mentor tanár segíti a legváltozatosabb módon és eszközökkel – információval, útmutatással, követendő példákkal, fejlesztő feladatokkal, személyes beszélgetésekkel, közös munkával stb. (A mentor olyan nevelő, aki egy meghatározott tehetségterületen kiemelkedő ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik, és önzetlenül, jellemzően szakmai szempontból segíti a hozzáfordulók tehetségének kibontakozását.) A mentor és az általa mentorált tehetség között egyedi kapcsolat jön létre, mely keretében a mentor hosszabb idejű együttműködés során gondozza a tehetséget.
A kiemelkedően tehetséges tanulók pályázat útján kerülhetnek be egy olyan kis csoportba, amely mentor tanár irányítása és segítése mellett működik.

Iskolánk a tehetséggondozást támogató partneri kapcsolatban áll a SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoportjával 2013-tól.

Kutatásuk célja egy online diagnosztikus rendszer kidolgozása általános iskolás korú diákok részére. A rendszer, ha elnyeri végleges formáját, alkalmas lesz arra, hogy a tanulók fejlődését évente több alkalommal felmérje, az esetleges lemaradásokat időben jelezze, és így támogassa a pedagógusok oktatómunkáját.

Ennek az országos rendszernek a fejlesztéséhez iskolánk idén is segítséget nyújt oly módon, hogy az 5.A és 7.A osztályosokat tanórai keretben 
online teszteket töltenek ki.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Tehetségfelismerő szakkör 5-6. évfolyam 2015/2016

 Tehetségfelismerő szakkör 5-6. évfolyam 2014/2015

 Tehetségfelismerő szakkör 5-6. évfolyam 2013/2014

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tehetségnapok 2016/2017

Tehetségnapok 2015/2016

Tehetségnapok 2014/2015

Tehetségnapok 2013/2014