Hivatalos‎ > ‎Intézmények‎ > ‎Gimnázium‎ > ‎Projektek‎ > ‎

Tehetséggondozó Program

Hová álljanak a sellők? - Személyiség születik
Tehetséggondozó program a Karolinában

2016 májusában befejeződtek az NTP-KKI-16 jelű pályázat keretében a tehetséggondozó foglalkozások, melyek fő témája az önismeret, az énkép tudatosítása, a reális önértékelés volt.

Az iskolánk által benyújtott pályázat 2015. novemberében kedvező elbírálásban részesült és ennek megfelelően februárban megkezdődhetett a program megvalósítása, melynek fő felelősei Nagy Ágnes Virág és Bencsik Róbert voltak.

A pályázatba a jelenlegi 7.A osztály diákjait vontuk be, akik az idei tanévben kezdték meg a második, ún. tehetségfelismerő szakaszt. A programot egy két napos lelkigyakorlattal indítottuk Domaszék-Zöldfáson, ahol elég intenzív, fárasztó, de egyben igen élvezetes munka folyt, mellyel megalapoztuk a későbbi délutáni, tanórán kívüli alkalmak sikerességét.
A délutáni foglalkozások keretében három különböző műhelyben dolgoztak a bevont diákok.

Az első műhelyt Kiss Ágnes bábszínész, a Barboncás Egyesület elnöke vezette. Segítségével az árnyjáték különböző technikáiból és titkaiból kaphattak egy kis ízelítőt a diákok. Kipróbálhatták, hogyan kell mozogni árnyékként, kísérletezhettek, mi mindent tudnak néhány egyszerű hétköznapi tárgy segítségével megjeleníteni. Bátran használhatták a kreativitásukat, semmi sem szabott határt számukra. Üvegfestékekkel figurákat, alakokat rajzoltak, melyekkel szintén próbálkozhattak, hogyan nézhetne ki a saját előadásuk a vásznon.

A második műhely vezetésére Horváth Annamária művészetterapeutát, a pécsi Brummogda vezetőjét kértük fel. Az ő közreműködésével a mackók világába utaztunk el. A kötetlen alkotás, a macivarrás során beszélgető párok, csoportok alakultak ki, akik a varrás közben szabadon, az időt figyelmen kívül hagyva tudtak egymással beszélgetni. A rohanó és feszített tempójú hétköznapok során alig akad a diákoknak idejük arra, hogy félre tudják tenni az iskolai problémákat, gondokat és „csak úgy” beszélgessenek, ezáltal is jobban megismerjék egymást azok, akik esetleg kevésbé állnak közel egymáshoz. Ezen a műhelyen épp ilyen eszmecseréket figyelhettünk meg, nem egy esetben mélyebb dolgok is felszínre tudtak bukkanni.

A harmadik műhelyben a gyerekek sok játékos feladaton keresztül megfigyelhették saját magukat és társaikat, hogy milyen a helyzetfelismerő képességük, mi motiválja a cselekedetüket, hogyan kommunikálnak, milyen az együttműködő képességük. Létrehoztak egy közös normarendszert, amiben szívesen és eredményesen tudnak együttműködni.

Az összesen 60 órás tevékenységsorozat végére azonban a pályázat zárásával nem teszünk pontot. Az elmúlt félévben elsajátított alapokra az elkövetkezendő években folyamatosan építkezni fogunk, mivel a diákok személyiségét folyamatosan alakítjuk, fejlesztjük. Többek között erre buzdít minket a Boldogasszony Iskolanővérek szabályzata is, miszerint célunk, hogy az embereket „teljes kibontakozásukhoz segítjük”.

A pályázati program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program közös támogatásával valósult meg.

Bencsik Róbert
osztályfőnök









Fénykoktélok – Szónok születik
Tehetséggondozó program a Karolinában

Iskolánk 2015 januárjában sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program NTP-KKT-B-14 jelű pályázatán, melynek keretében lehetőség nyílik, hogy az előző tanévben indult, első nyolc évfolyamos tehetséggondozó osztályunk tagjai egy 30 órás, tanórán kívüli foglalkozáson vehessenek részt. A pályázati eredményeket 2015. április 16-án hirdették ki. A program megvalósításáért felelős személyek Nagy Ágnes Virág és Bencsik Róbert.

A képzés témája a beszédfejlesztés és a kifejezőkészség erősítése - mint a tehetséggondozás egyik alapvető fejlesztési feladata - mivel a hagyományos iskolai és tanórai keretek között a diákoknak kevés lehetőségük nyílik arra, hogy gondolataikat, érzéseiket összefüggő beszéd segítségével elmondják. Emellett szintén kevés az egyéni nyilvános szereplések és megnyilvánulások száma is, ami a felsőbb évfolyamokban még inkább csökken.

A program elsődleges célja, hogy nem hagyományos iskolai módszerekkel fejlessze a diákok anyanyelvi kompetenciáját külső szakemberek bevonásával, mely személyiségfejlődésük és érdekérvényesítő képességük szempontjából elengedhetetlen. A tehetséggondozó programban részt vevő diákok számára olyan ismereteket nyújtunk, készségeket fejlesztünk, amelyek az eredményesebb kommunikációban segítik őket kortárs-csoporton belül és a felnőttek társadalmában is.

A program végén a diákok bátran, határozottan fognak tudni kiselőadást tartani, a prezentációjukat nem csak egyszerűen felolvassák, hanem azt csupán vázlatként használva képesek lesznek szabadon, önállóan előadni. A szakemberektől elsajátított ismereteket hasznosítva megtanulják a helyes testtartást, mozdulatokat, az alkalmazható és elfogadható nonverbális kommunikációs elemeket, hozzájárulva ezzel saját önérvényesülésükhöz és sikerességükhöz. Emellett bővítik ismereteiket a prezentációs technikák és IKT eszközök hatékony használatában, a tudatos nyelvhasználatban, valamint a beszédtechnikai elemek (pl. légzéstechnika, beszédritmus, artikuláció, helyes testtartás) tudatos alkalmazásában.

 

A képzés közben és végén a résztvevő tanulók számot adnak megszerzett tudásukról egy általuk választott szóbeli prezentációs lehetőség valamelyikével. A képzés egésze – tematikáját és témáit tekintve – szervesen kapcsolódik a Fény Nemzetközi Évéhez.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint a Nemzeti Tehetség Program közös támogatásával valósul meg.








A képek egyikére kattintva az album további képei is megtekinthetők. 

https://plus.google.com/u/0/photos/100912155806148890358/albums/6166211056679066497
https://plus.google.com/u/0/photos/100912155806148890358/albums/6166211056679066497
https://plus.google.com/u/0/photos/100912155806148890358/albums/6166211056679066497
https://plus.google.com/u/0/photos/100912155806148890358/albums/6166211056679066497















Comments