Hivatalos‎ > ‎Intézmények‎ > ‎Gimnázium‎ > ‎Gimnázium hírei‎ > ‎

Tehetséghét az 5.A-ban

Brigitta Szunyi, 2017. okt. 5. 3:59   [ 2017. okt. 5. 4:14 frissítve ]
2017. szeptember 3. hetében szokásainkhoz híven a 8 évfolyamos kis gimnazisták, azaz az 5.a osztály délutánjain tehetségnapokat tartottunk. A program célja a diákok megfigyelmezése a különböző foglalkozásokon.

Játsszunk a játékokkal! Szeptember 25. hétfő

Az első napon Horváth Tibor és Csanádi Anikó vezetésével a csoportoknak saját készítésű társasjátékot kellett készíteni, majd ezt másoknak elmagyarázni és kipróbálni. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek. A csoportmunka lehetőséget adott többek között a kreativitás, vezetői tulajdonságok, kompromisszumok kialakítására való képesség megfigyelésére.










Játsszunk és meséljünk! Szeptember 26. kedd

A tehetséghét második napján Ágó Mária és Csányi Judit tanárnők vezetésével az 5.A osztály diákjai csoportokban meséket írtak. Az elkészült alkotásokat dramatizálták, majd egymás előtt előadták a kiválasztott kellékek segítségével.









Játsszunk, kísérletezzünk! Szeptember 27. szerda
A harmadik napon Molnár Katalin vezetésével kísérletezhettek a gyerekek. Megvizsgáltak egy „óriási” sejtet, a tojást. A figyelem, a kooperáció, a természettudományos intelligencia volt többek között megfigyelhető.










Játsszunk és mozogjunk! Szeptember 28. csütörtök
A negyedik napon Olasz Csaba vezette a foglakozást, amelyen többek között a mozgási intelligenciát, szabálykövetést, kreativitást, szociális intelligenciát figyelhettük.







Comments