Hivatalos‎ > ‎Intézmények‎ > ‎Gimnázium‎ > ‎Gimnázium hírei‎ > ‎

Brüsszelben jártunk! 2019.11.26-29.

Gábor Szélpál, 2019. dec. 9. 23:00   [ frissítve: 2020. jan. 4. 10:36, felhasználó: Mária Kisvárdainé Dusa ]

A hazai, budapesti Innovációs Táborban elért első helyezésünk okán adódott lehetőségünk 3 napra Brüsszelbe látogatni, ahol az EIT három résztvevő országából (Magyarország, Olaszország és Szlovénia) érkeztek a dobogós csapatok, hogy bemutassuk egymásnak innovációs ötleteinket. 

A több, mint 60 középiskolás diák angolul kommunikált egymással egész idő alatt, ez remek alkalom volt számunkra a nyelvgyakorlásra. 

A délelőtt folyamán tanárok és diákok külön workshopokon és játékos, szórakoztató foglalkozásokon vettek részt. Itt fejleszthettük a prezentációs készségeinket, a csapatmunkát és a kreatív gondolkodást, valamint jó lehetőség volt a feloldódásra. 

Délután került sor a prezentációk bemutatására. A három ország diákjainak, hazai versenyein, három különböző környezetvédelmi témakörben kellett innovatív megoldást kitalálnia. A szlovén csapatok a nyersanyagok felhasználásában, Olaszország pedig az étel pazarlás témakörében kellett, hogy gondolkodjon. A magyar csapatok megoldásokat kerestek a fenntartható iskolák érdekében. 

Csapatunk, a Business Casual tarthatta meg elsőként előadását. A rengeteg hasznos tanulság egyikeként a spontaneitás fontosságát visszük magunkkal. Prezentációnk után visszajelzést kaptunk a zsűritől valamint a többi csapat tagjaitól egyaránt.

Az ezt követő érdekesnél érdekesebb ötleteket végighallgatva elmondhatjuk, hogy többen lenyűgöztek minket. Úgy a rendezők, mint a showcase-en résztvevő diákok közül sok tehetséges embert ismerhettünk meg. 

A hivatalos programon kívüli időben adódott lehetőségünk a város nevezetességeinek megtekintésére, ez is segítette a kapcsolatépítést, hiszen sokszor, több csapattal összefogva jártuk a várost. 

Köszönjük a lehetőséget a JAM és az EIT csapatának. Maradandó élményekkel és tapasztalatokkal tértünk haza. Lelkesen várjuk a közös munka folytatását.


A Business Casual csapata /Tóth Luca, Tóth Laura, Teodor Flóra, Komáromi Lilla, Váraljai Bori/



 
 


Comments