Hivatalos‎ > ‎Intézmények‎ > ‎Gimnázium‎ > ‎

Bemutatkozás


Intézményünk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Kongregációja (SSND).
Felelősséggel választjuk nevelési mottóként az iskolanővérek Szabályának következő mondatát:
„Mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk.”

Gimnáziumunkba olyan fiúk és lányok jelentkezését várjuk, akik:
  • nyitottak a keresztény értékrendre,
  • szeretnének alapos tudást szerezni és jól felkészülni az érettségi-felvételi vizsgákra,
  • szeretnék fejleszteni idegen nyelvtudásukat több nyelvből is,
  • szeretnének egy összetartó közösség tagjai lenni,
  • érzékenyek társadalmi kérdések iránt, nyitott polgárai kívánnak lenni Magyarországnak és Európának,
  • nyitottak a társadalom problémáira, azokra aktívan reflektálni képesek (Szeretetszolgálat).
Arra törekszünk, hogy iskolánkban a diákok személyisége egyre harmonikusabb és teljesebb legyen, ezért az értelmi képzés mellett nagy hangsúlyt helyezünk a lelki, érzelmi, akarati és esztétikai nevelésre, valamint a manuális készségek és a mozgáskultúra fejlesztésére is. Alapelképzelésünk a teljes személyiség fejlesztése, ezért a művészeti oktatás iskolánkban intézményi keretek között zajlik (zene, dráma, és képzőművészeti tanszakokon).

Gimnázium hírei

  • Tehetség 7 A 2018/19-es tanévben is megrendeztük a nyolcosztályos új gimnazisták bemeneti mérését: a tehetséghetet. Magyarból, matematikából, természetismeretből és testnevelésből tartottak a kollégák játékos, csoportos foglakozásokat. Volt meseírás, társasjáték, magreptetés ...
    Létrehozta: Gábor Szélpál, 2018. okt. 1. 23:55
  • FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ: Gimnáziumunkban 5 alkalommal ingyenes foglalkozásokat rendezünk magyar nyelvből és matematikából a négy és a nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek, melyeken segítséget nyújtunk a felkészüléshez a központi írásbeli felvételire. Időpontok ...
    Létrehozta: Gábor Szélpál, 2018. szept. 25. 0:08
  • Édes anyanyelvünk megyei verseny 2018. szeptember 17-én tartottuk iskolánkban az  „Édes anyanyelvünk” verseny megyei fordulóját. 30 versenyző nevezett ebben a tanévben, végül 27-én indultak. Minden versenyzőnek írásbeli és szóbeli feladatok megoldásával kellett ...
    Létrehozta: Gábor Szélpál, 2018. szept. 19. 4:23
  • Kötelező olvasmányok jegyzéke a 2018/2019-es tanévben 5. osztály:           1. Lázár Ervin: Szegén Dzsoni és Árnika  Ehhez kérünk olvasónaplót: 1-2 rajz, rövid összefoglaló a cselekményről, szereplők.                                 2. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk  Javasolt saját használatra ...
    Létrehozta: Gábor Szélpál, 2018. jún. 12. 0:13
  • Német nyelvi verseny eredménye A Szegeden 2018. március 8-án megrendezett német nyelvi verseny Csongrád megyei fordulójában Janzsó Dávid 7.A osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Móser Anna
    Létrehozta: Gábor Szélpál, 2018. jún. 1. 6:20
1 - 5 bejegyzés látható (összesen 56 van). További elemek »

Comments