Hivatalos‎ > ‎Intézmények‎ > ‎Általános iskola‎ > ‎

Bemutatkozás


Intézményünk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Kongregációja (SSND).
Felelősséggel választjuk nevelési mottóként az iskolanővérek Szabályának következő mondatát:
„Mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk.”

Olyan családok jelentkezését várjuk, akik vagy gyakorolják hitüket; vagy nyitottak a keresztény értékrendre, nevelési elveinkre.

Nálunk központi helyet foglal el mind a gyermekek képességeikhez illeszkedő magas szintű képzés, mind az odafigyelő nevelés.
Az oktatás-nevelés harmóniájára törekszünk.

Tanítóink - akik egész napos, iskolaotthonos rendszerben dolgoznak - különösen sokat foglalkoznak a gyermekek egyéni fejlesztésével. Az alsós diákoknak úszásoktatást, színjátszást, cserkészetet, énekkart, sportszakköröket kínálunk. Iskolánk idegen nyelvet 4. osztálytól tanít. Emelt szintű nevelést nyújtó iskolának valljuk magunkat , s nem tagozatos osztályokat működtetünk.
Felső tagozatban szaktanárok tanítják az órákat. Délután lehetőség van tanulószobai foglalkozásra.

Az alapszintű művészeti oktatás minden évfolyamon - általános iskolában, gimnáziumban - segíti a tanulók tehetséggondozását. Egyes szakokra 2. osztálytól, más szakokra később lehet jelentkezni.

Tanórán kívüli szabadidős tevékenységekre a már említett szakkörökben, illetve a Művészeti Iskola szakágain van módjuk a gyermekeknek. A szakágak: szolfézs, zongora, fuvola, furulya, hegedű, cselló, rézfúvósok, klasszikus gitár, grafika, szobrászat, kézművesség.

Iskolánkban saját konyhánk látja el a diákok élelmezését, így módunk van az esetleges ételallergiákat is figyelembe venni.



Továbbtanulási lehetőségek

Nyolc évfolyamos képzés:
2013/2014-es tanévtől gimnáziumunkban új nyolc évfolyamos képzést indítottunk, Szegeden egyedülálló módon.
Tantervi programunk középpontjában a tehetséggondozás áll.
Azoknak a gyerekeknek, fiúknak és lányoknak, kívánunk megfelelő iskolatípussal szolgálni, akik az intenzívebb szellemi munkára alkalmasak és arra vállalkoznak is. A nyolc évfolyamos képzés megbízható, alapos felkészültséget nyújtó képzési forma. A képzési egység két jól elkülöníthető, de összefüggő, szervesen egymásra épülő szakaszokra tagolható: 7-8-9. osztályban a tehetség felismerő és 10-11-12. osztályban a tehetség kibontakoztató, fejlesztő szakaszra.

Négy évfolyamos képzés:
Koedukált képzés a 2013/2014-es tanévtől a gimnázium 9. évfolyamától. Itt emelt óraszámban tanulhatnak a diákok két idegen nyelvet, szabadon választva angol, német, francia, olasz nyelvek közül.

A továbbtanulásról bővebben itt találnak információt.

Kínálatunk az elsősöknek

Az anyanyelvoktatás hagyományos, szótagoló módszerrel folyik. A matematika oktatásánál fontosnak tartjuk, hogy a sokféle eszközön és játékon keresztül ismerje meg a számok világát. Az ún. világlátó tantárgy keretében tanítjuk a környezetismeret, rajz, kézműves tananyagot.
A Sás utcai Nevelési Tanácsadó segítő munkája mellett iskolánkon belül is van módunk logopédus igénybevételére.

Jelentkezés módja

Iskolánk jelentkezési lapját az iskola portáján lehet kérni vagy letölthető ezen az oldalon a jelentkezési időszakban vagy az Intézményi dokumentumok menüből.
A kitöltött jelentkezési lapot két darab felbélyegzett, saját címre megcímzett borítékkal együtt kérjük az iskola portájára eljuttatni. A felvételi formája egy tájékozódó, ismerkedő beszélgetés a családdal.
Az iskola minden első osztályost szívesen lát, akinek utazását a szülő meg tudja oldani; nincs beiskolázási körzetünk, de nincs az általános iskolának kollégiuma.

Általános iskola hírei

  • Általános iskolai ballagás 2018. június 14-én elballagott az általános iskolai 8.b osztály. A ballagást követő ünnepség idén egy meghitt, szép szentmisével kezdődött. A szentmisét Kondé Lajos atya mutatta be. Az ünnepségre ...
    Létrehozta: Brigitta Szunyi, 2018. júl. 1. 23:57
  • Kötelező olvasmányok jegyzéke a 2018/2019-es tanévben 5. osztály:           1. Lázár Ervin: Szegén Dzsoni és Árnika Ehhez kérünk olvasónaplót: 1-2 rajz, rövid összefoglaló a cselekményről, szereplők.                                2. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Javasolt saját használatra ...
    Létrehozta: Brigitta Szunyi, 2018. júl. 1. 23:55
  • Rendhagyó angolóra Dunai Ágnes és Vilmos Zita 2018. június 12-én egy rendhagyó angolóra keretében állította színpadra tanítványaival "A három kiskecske" című népmesét, melyre meghívást kapott az iskola vezetése, a többi angol ...
    Létrehozta: Brigitta Szunyi, 2018. jún. 16. 5:29
  • Fogalmazás verseny eredménye Bunford Laura Katalin 4.b osztályos tanuló a Böngész országos fogalmazás versenyen 1. helyezést ért el. Felkészítője: Vilmos Zita Gratulálunk! 
    Létrehozta: Brigitta Szunyi, 2018. jún. 8. 0:23
  • Helyesírási verseny eredménye Balog Borbála 6.b osztályos tanuló a Szegeden 2018. május 31-én megrendezett XXI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei döntőjében 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Kulácska Anna ...
    Létrehozta: Brigitta Szunyi, 2018. jún. 1. 2:57
1 - 5 bejegyzés látható (összesen 58 van). További elemek »

Comments