Galéria‎ > ‎2019/2020‎ > ‎

Szalagtűző – 2019.12.09.

2019. december 9-én a már hagyományosnak mondható szalagtűző műsor keretében a 11. évfolyam köszöntötte a 12. évfolyamot. Ez az ünnepélyes nap szentmisével kezdődött, melyet Forgó Miklós atya celebrált. A szentmise keretében megszentelte a végzősök szalagjait, melyeket a tizenegyedikes diákok feltűztek a végzősöknek.

A szentmise után következett a szalagtűző műsor, amely idén a Holt költők társasága c. film alapján készült. A rendező, szervező 11. osztályosok nagyon kemény végeztek az elmúlt hónapokban. Az előkészítő munkát már nyáron elkezdték a forgatókönyv írásával és a szerepek kiosztásával. Alig kezdődött el a tanév, már az első olvasópróbák következtek, majd a színpadi próbák. A szalagtűző műsor minden évben igen nagy feladat, így volt ez most is. Azonban a befektetett energia megérte, mindenki közös munkájának köszönhetően nagy sikert aratott a darab.

A darabot „írták”, rendezték és színpadra vitték: Nagy Borbála, Cserháti Veronika, Komáromi Lilla.

A diákok munkáját Gellén-Kunos Margit tanárnő és Bencsik Róbert tanár úr segítette.

 

Szereposztás:

John Keating, tanár – Komáromi Miklós

Niel Perry, "színész " – Szűcs Gergely

Todd Anderson, " félénk " – Medgyesi Csanád

Knox Overstreet, " romantikus " – Rusz Regő

Charlie Dalton, " Nuwanda " – Papp Dániel

Richard Cameron, " áruló " – Kosóczky Áron

Steven Meeks – Kalmár Péter

Pitts – Borsos József

Tömeg1 – Kalocsai Nóra

Tömeg2 – Perényi Hajnalka

Chris, Knox szerelme – Sebők Boglárka

Mr. Perry, Niel apja – Reisz Gábor

Gale Nolen, rektor – Tóth Jakab

Chet Danburry – Vajda Marcell

Részegek – Dudás Szabolcs, Ótott József

Lányok – Peredi Édua, Váraljai Bori, Bernát Sára

 

Az eseményen készült fotókat Somorjai Karola készítette:

https://photos.app.goo.gl/XZ7CJSsv9Fv8L5Nq8

 

https://photos.app.goo.gl/kNZiw6zouocAsAgR8

 

 

Comments