Galéria‎ > ‎2018/2019‎ > ‎

Karolina Majális 2019. május 18.

Gábor Szélpál, 2019. máj. 13. 4:10   [ 2019. máj. 26. 22:47 frissítve ]
Idei Majálisunk témája az "Iskolanővérek a nagyvilágban" címet kapta.
Az osztályok az iskolanővéri tartományokhoz kapcsolódó országokat húzták, és ennek megfelelően díszítették a sátrakat, és készítették a kézműves termékeket.
A hagyományos néptáncos, ovis körtáncos megnyitó a Bóbita bábszakkör előadása és a művészeti iskola fúvósainak előadása gazdagította. A hangszerbemutató is lezajlott, ahol az érintett osztályok ismerkedhettek Művészeti Iskolánk oktatott hangszereivel.
A sportok folyamatosan mentek a pályákon, és mellette a véradás is sikeresnek volt mondható.
A nagyszínpadon a Kávészünet együttes, és az Aracsi csorda szórakoztatta a közönséget, valamint az osztályok állóképet mutattak be. A tanári színdarab osztatlan sikert aratott, a napot misével zártuk.

Köszönjük minden résztvevőnek és segítőnek ezt az igazán napfényes, vidám napot!"


A tervezett program:

Szent György terem - CSARNOK

KINT SZÍNPAD

 

EBÉD:

 

EBÉDLŐN BE, CSARNOKNÁL KI!

 

11.45 – 12.10-IG:

1-2-3 ÉVFOLYAM, OSZTÁLYONKÉNT, EGYBEN!

 

12.10-TŐL: 4.ÉVFOLYAM ÉS A SZABAD HELYEK LEHETŐSÉGE SZERINT FOLYAMATOS ÉTKEZÉS

13.45-ig

 

 

 

 

A Vásáron a sok sátor között: Boldogasszony Manufaktúra, Tudástár, Erasmus, Adománysátor, Karolina Posta ÉS Infósátor egyben

TORNATEREM / FOCIPÁLYÁK / CSARNOK

9.30 - megnyitó

 

 

Feláll technikailag  9/9.30 – 10.30-ig a Kávészünet együttes

Nagyautóval az udvaron

 

 

FOCI KISPÁLYA – BERECZKI LAJOS

10.30 – 11.30: 1-4. ÉVFOLYAM

 

11.30 – 13.00: 5-8. ÉVFOLYAM        

(és akár 1-2. évfolyam is, nem merev a beosztás!)

 

FOCI NAGYPÁLYA – BLAHÓ BENCE

10.30 – 11.10: Tanár – Szülő

11.30 – 12.10 Tanár – Diák

12.20 – 13.00 Diák – Szülő

 

 

KOSÁR – TORNATEREM

SZEGED KE SZERVEZÉSE

10.30 – 11.30: DOBÓVERSENY

 

               

RÖPLABDA  -  CSARNOK

 OLASZ CSABA

13-15: TANÁR – DIÁK, ÖREGDIÁK – TANÁR, DIÁK - ÖREGDIÁK

 

9.30- 10.00 – Iskolai néptánc csoport ÉS Viola fiúk bemutató

10.00- 10.10 - Ovis bemutató

10.10 – 10.20. Bábosaink

10.20 – 10.30 Fúvósaink

Kicsiknek mosdó-szünet 15 perc

10.30 – 11.30-ig Kávészünet koncert

10. 45 - Hangszerbemutató

11.30 – 12.00 Leszerel (üres színpad kell)

11.45 –  12.15. Robotika bemutató – Csarnok

11.30 – 12.00 Zenél Fábry Gézáék a tömegben

12.15-től: Csarnok elpakolás

12.00 – 12.30 Aracsi Horda zenekar

13-15: RÖPLABDA!!

12.30 – 12.45 Aracsi Horda  és a gyerekek zenekar

11. 30 – Aszfaltrajzverseny – Kockaköves udvar

13.00 – 14.00 Állóképek osztályonként

(szavazni a bemutató alatt lehet az Infósátornál Mindenkinek!)

 

Marci és a Játékok!

14 óráig

 

14. 00 – 14.25 Tanári színdarab

 

Beszélgetős TEAHÁZ Polyák Eszter – A kapu alatt 12.00-TŐL

14.25– 14.30 Eredményhirdetés :

Aszfaltrajzverseny, Véradás – Felkészülés a Misére!!!

Véradás a Könyvtárban, EMESE védőnénivel!! 10-14 óráig

14.30 Pakolás

Kézműves sor Lepár Líviával 14 óráig

15.00 Mise

Mese sarok – Csarnok sarka vagy Kockaköves udvar hátul 10-30-tól

 

Menetleveles verseny 3-4. évfolyam 14 óráig

 

 

A képekre kattintva elérhető a többi kép is.

https://photos.app.goo.gl/v2JM6Yn9ySZNSQqk9 
https://photos.app.goo.gl/v2JM6Yn9ySZNSQqk9 
https://photos.app.goo.gl/v2JM6Yn9ySZNSQqk9


Comments