Galéria‎ > ‎2014/2015‎ > ‎

Természetvédelmi őrjáró tábor

Az idei, 2014/2015-ös tanévben is megrendeztük természetvédelmi táborunkat 2015. június 15. és 19. között. Sok kis gyerek volt nyitott és érdeklődő, hogy még több ismeretet szerezhessen a természetről, különféle állatokról. Az öt nap élményekkel volt teli. Hétfőn Jánoska Gábor kelebiai tanyájára látogattunk el, ahol  megismerkedhettünk és közelről megtapasztalhattuk, milyen is egy igazi tanyasi  állattartás, voltak  libák, kacsák,nyulak, sertés, lovak. A gyerekek egész nap íjászkodtak, sípot faragtak, gyöngyöt fűztek, lovagoltak,lovas kocsikáztak. Kedden a Szegedi Vadasparkban töltöttük a napot, ahol pingvin, fóka bemutatót néztünk meg, láttuk a párducok etetését és kígyót is simogattunk. Szerdán biciklitúrán vettünk részt a boszorkány sziget felé, majd a szegedi Tájházban nemezeltünk, kosarat fontunk vesszőből. Csütörtökön és pénteken Ásotthalmon a Majoros tanyán feledhetetlen ottalvós két napot töltöttünk, ahol  a gyerekek sokat játszottak, állatokat etettek,simogattak, régi fajátékokat próbálhattak ki, bográcsba  főztek, szalonnát sütöttek. Erdei túrán vettünk részt, ahol megismerkedhettünk a környező jellegzetes növényvilággal és közkívánatra az éjszakai túra sem maradt el. 
Hamar eltelt a hét, de jövőre folytatjuk ugyanígy. 
Gábor bácsi, Kati néni 

A képek egyikére kattintva az album további képei is megtekinthetők. 

https://plus.google.com/photos/100912155806148890358/albums/6164579310459681937
https://plus.google.com/photos/100912155806148890358/albums/6164579310459681937
https://plus.google.com/photos/100912155806148890358/albums/6164579310459681937

Comments